2011.11.18. 16:42
Történelmi siker
A tegnapi napon Magyarország újkori történelmében példátlan sikert ért el az aktuális kormányhatalom: győztesen került ki egy nemzetközi összecsapásból.
Sikeresnek bizonyuló unorthodox gazdaságpolitikánknak, világos, és őszinte politikai kommunikációnknak köszönhetően logikus, és cáfolhatatlan érvrendszerrel alátámasztott gazdasági szabadságharcunk sikeresnek bizonyult: megadásra kényszerítettük az IMF-et.
Mert ne higgye senki, hogy itt mi valakitől is segítséget kértünk. Hiszen olvashattuk, hogy kormányunk részéről felkérést nem kaptak. Itt bizony arról van szó, hogy, amint az Orbán Viktor miniszterelnök a minap bejelentette, újfajta együttműködési megállapodás köttetik a Nemzetközi Valutaalappal.
Ez pedig győzelem, nem is lehet vitás. Majd Orbán bejelenti, hogy soha senki még ilyen feltételekben nem tudott megállapodni az IMF-fel. Gyakorlatilag a Valutaalap átvállalja a magyar államadósság finanszírozását, és mindezért még ők fizetnek nekünk.
Szíjjártó Péter pedig egymás után többször is sajtótájékoztatót tart, hogy sütközhessen kicsit a dicsfényben.
Kósa Lajos ünnepélyesen nem fog nyilatkozni, megmentve ezzel a forintot az újabb, túlzott mértékű, már-már káros erősödéstől.
Nemzeti valutánk rég nem látott erőre kap a svájci frankkal és az euróval szemben is.
Matolcsy György pedig a megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatóra vörös szőnyegen fog bevonulni, és séta közben lenézően végigméri korábbi kritikusait, miközben a következő gondolatok cikáznak fényelméjében.
Szó sincs arról, hogy egy teljes évet elcseszett volna a kormány mindenféle dilettáns idétlenkedéssel és különutas durcáskodással! Nem, ehelyett az az igazság, hogy a kormány jó úton járt.
Győzelem, tehát, teljes győzelem!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.