A napokban írnom kellett egy önéletrajzot, amely ugyan szigorúan szakmai volt, mégis sok régi emlék rohant meg. Az igazság az, hogy a hideg is kiráz attól, hogy általában a tanulmányaim, az eredményeim alapján ítélnek meg az emberek, sőt elsősorban ezek alapján definiálnak. E két megállapítás talaján jutott eszembe, hogy írok egy nagyon is szubjektív összefoglalót az elmúlt 24 évről.

A forma nem lesz épp hagyományos, mert a kedves Olvasó rájönne mennyire unalmas is vagyok, inkább érzéseket, hangulatokat szeretnék átadni azoknak, akiket tényleg érdekel, hogyan is éltem eddig, mikor voltam boldog, mi számított igazán a hatalmas katyvaszban.

A zene mindig is meghatározója volt a mindennapjaimnak, ezért úgy gondoltam, hogy egy-egy fontosabb szakaszhoz egy számot rendelek, és csak röviden magyarázom a miérteket. Nyilvánvalóan rendkívül adatszegény CV ez, ezért akit érdekel a konkrétum a momentum mögött, bátran ragadjon klaviatúrát. 

Kedves szerzőtársak, magatokat ne keressétek benne, rólatok külön könyveket tudnék írni, most a rajtatok kívüli világomat ajánlom figyelmetekbe! Sőt jelenleg "aktív" barátaimat sem vettem bele. Ennek ellenére mindenkinek kötelező végignézni a videókat is! :)

- voltam lenn a Balatonon, ott készültem fel az igazságügyi orvostan vizsgára. Mindig szép élményekben volt részem ott, a nagyszüleimnél, lehet kár volt ezzel beszennyezni :)

- tanultam egy csomó büntetőjogot, mivel kellett a vizsgához. Alapjában véve szórakoztató volt, alapműveltségnek jól jön. A hírekben szereplő tényállásokat most már legalább értem, néha a kiszabható büntetést is jól tippelem meg. Volt persze biztosítás-orvostani rész is, azt valahogy kevésbé tudtam felfogni. Inkább jog, mint közgáz? Hmmm. Neeeem!

- valamelyik nap megláttam egy víztornyot és közöltem, hogy milyen szép nagy kút. XD Aztán kifejtettem, hogy nem is nagy hülyeség, hiszen a kút végül is a víztorony reciproka. Na ugye, hogy az?

 

- megelőz egy BMW, rendszáma: NEKEM-8. Azért egy jó poénért rendszámot venni pár százezerért az LOL.

- Lesz Sneijder, vagy nem lesz Sneijder?

- lett volna 6 napom a gyermekgyógyászatra, de 3-at pihenek inkább. Durván sok az anyag, de egyszerűen elegem van a tanulásból, túlságosan komolyan vettem a nőgyógyászatot is. Muszáj kicsit lelazulnom, de szerencsére ez lesz életem utolsó vizsgaidőszakának utolsó vizsgája. Inkább a sorozatterhelés tesz tönkre, nem egy-egy adott vizsga.

- kellemes probléma: hol töltsem a jutalomgyakorlatomat? Oslo, Cardiff, Köbenhavn, The Big Apple?

- jó lenne többet hallani a szerzőtársakról, hiányoznak.

- el akartam olvasni valami könyvet a vizsgák után, de nem emlékszem, hogy melyiket. Agassi önéletrajzát? Azt is, de szerintem nem ez volt, ami megragadt a tudatalattimban.

- jó szám, nem?

 Végre kezembe került a könyv, melyről ebben a cikkben írtam.

Elolvastam. 

A lány fogy tizenkét kilót alig egy hónapnyi éhezés után, összeesik az egyik óráján, majd amikor az egyik kuncsaftja étterembe viszi, buzgón becsmérli mind az éttermet, mind a férfi öltözékét. A függönyök szerepének már-már szájbarágott hangsúlyozása mutatja, hogy az írónő valószínűleg olvasta a Tonio Krögert (~falak színe, mintázata), de igen esetlenül ülteti át azt a prostituáltak világába. Mindazonáltal egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy éhező lánynak tényleg a piszkos (egyébiránt az egyik fejezetben zöld, a másikban fehér) függöny legyen a legnagyobb problémája. Az erőltetetten őszinte prostituált szoknyája alól időről időre kikandikál egy jómódú párizsi újságíró(nő) drága neccharisnyába/Armani öltönybe bújtatott lába.

Kedden jön a nagy nap, és egyre kilátástalanabbnak érzem a helyzetet, és a felvételivel kapcsolatban talán még borúsabbnak látom a kilátásokat. De ez most nem panaszkodós poszt lesz, inkább egy kis hangulatjelentés arról, hogy nem csak én nem veszem eléggé komolyan ezeket a dolgokat.

Szombaton kaptam egy mailt a témavezetőmtől, hogy nagy baj lenne-e, ha az ünnepekre és a rengeteg munkájára való tekintettel csak hétfőn délben küldené el az opponensi véleményét, meglátása szerint ugyanis egy nap pontosan elegendő a szakdolgozatvédésre való felkészüléshez. S tőlem gyors és őszinte választ vár a kérdésre - ahogy azt csaknem ugyanilyen szavakkal jelezte.

Az e-mail tartalma és küldésének ideje mindkét kérés teljesítését lehetetlenné tette. Gyorsan ugyanis nem tudtam válaszolni a szombati levélre, lévén, hogy vasárnap hajnalban jöttem haza Csehországból, őszintén pedig egy ilyen kérdésre, HAT nappal az opponensi vélemények elküldésének kötelező határideje UTÁN nem lehet válaszolni. Így megírtam neki kicsit késve, hogy "Persze, semmi gond."

 ... mesterségem címere K S.

Damoklész karjaként lebeg a fejem felett a záróvizsga, mely után már tényleg teljes joggal állíthatom: "klasszika-filológus vagyok."

Ahogy közeledik június 14-e, egyre gyakrabban értékelgetem (át) az elmúlt öt évet, és az idevezető utat. Egy ilyen alkalommal merült ma fel bennem egy régi emlék, hogyan és mikor találkoztam először a klasszika-filológus kifejezéssel.

 Gondoltam írok egy villámpostot :)

Jó napom volt tegnap, de durván. Délelőtt még urológiát tanultam, ami a mostani szelíd vizsgaidőszakban még azért komolyabb vizsgának számít. Egyre mentem a Klinikára, kettőre viszont a Rektori Hivatalban kellett volna lennem, a rektori pályázat eredményhirdetése miatt. Ahogy arra számítottam is, urológus barátaim nem voltak képesek időben elkezdeni, konkrétan kb. háromnegyed kettő volt, mire összehalászta szegény gyakorlatvezetőm az aznapi vizsgáztatókat. Amikor kijelölt valakit, az közölte, hogy oké, de ő még befejezi az ambulanciát/ellátja a vérzőt/egyeztet a beszállítókkal/virágot vesz a nagymamájának, stb. Beosztottak valakihez, de közben kiesett a műtőből a saját kezelőorvosom, aki átvette a kis csapatot, persze rögtön ugrottam is elsőnek, és villámkérdésekkel megszereztem az áhított jegyet, nagyjából 4 perc alatt.

Más is járt az én cipőmben az eredményhirdetés miatt, egy nagyon helyes lánnyal együtt igyekeztünk minél kevesebbet késni. (off: sajnálom, hogy a saját (?) zárkózottságom miatt olyan emberekről tudok nagyon keveset, akik nagyon is érdekesek, értékesek)

Fél háromra odaértünk a gyönyörűen felújított Rektori Hivatalba, ahonnan kiköltöztették a TO-t, ezzel pedig a diákokat, így magukban, csöndben pöffeszkedhetnek a luxusban vezetőink. Vége volt már a hepöningnek, már a csoportkép készült, átvettem egy újabb oklevelet (na, azért ez komoly oklevél: vastag a papírja, és SE-s mappában van, wow), meg egy életrajzi könyvet egy sebészről, akiről még életemben nem olvastam és nem is fogok. Természetesen a rektori pályázatok eredményhirdetésén a Rektori Hivatalban a Mélyen Tisztelt Rektor Úr... ...nem volt jelen.

Az Amerikai-Magyar Orvosszövetségnek augusztusban Balatonfüreden lesz konferenciája, ahol van egy klassz diákszekció, oda kellett még absztraktot szerkesztenem, éjfélig volt határidős. Már a magyarral is gondom volt, hogy 250 szóba sűrítsem, de az angol kész szenvedés volt, 90 szóval kellett megkurtítanom. Eredetileg a témavezetőm írta, én csak ötleteltem bele, de most jól át kellett szerkesztenem, végül talán nem lett vészes. Angolul fogok előadni, jó kis kihívás.

Végre jött a nap kellemesebb része, lánybarátommal elmentünk megnézni a Karib-tenger kalózai 4-et IMAX-ben. Összességében megérte. Tetszett is, röhögtem is, teljesen kikapcsolt, jót tett nagyon.

A nap végén meg összeültünk egy pizza mellett, elmesélte, hogyan alakul a bimbódzó kapcsolata. A srác szép, klasszikus stílusban, lassan, de kreatívan építkezve udvarol, süt belőle a nők iránti tisztelet. Nagy sikert is arat vele. Ez jó érzés az olyanoknak, mint én vagyok, akik hasonló elveket vallanak. Van remény, hogy lehet találni olyan lányokat, akiknek ez bejön, és nem csak annyi számít, hogy egy bronzbarna csoda tapizva megkérdezi, hogy kő-e kóla vbk*?

*vodka-bomba-kataflám :)

(vagy talán mégsem?)

Nem áll szándékomban fociblogot csinálni ebből a naplóból, mert van már abból elég. Viszont úgy gondolom, meg kell emlékeznem kedvenceim idei teljesítményéről.
Kedvem lenne minden játékos mutatott produkcióját egyenként méltatni, vagy szükség szerint ekézni, de ezt nem fogom megtenni. Amikre fókuszálok, azok inkább a csapaton észrevehető változások a legutóbbi időkben látott Real Madridokhoz képest.

Hol is kezdjem? Talán az elején!

A Real Madrid iránti szerelmem a 2002-es Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája döntő első félidejének 44. percétől datálódik.

Bedobás. Roberto Carlos lefut a labdával az alapvonalig, onnan visszaemel a 16-os előterébe, Zinedine Yazid Zidane pedig félfordulatból, kapásból, földöntúli technikával a bal ficakba vágja a labdát. 2-1, a pókcsaládot a klub saját halottjának tekinti.

Azóta persze nem kevés víz lefolyt már a Dunán, és történt egy s más a csapat életében, de ez a pillanat volt az, amelynek köszönhetően megfertőződtem a madridizmus szellemiségével.

Az ominózus BL-győzelem után egy évvel még sikerült bajnokságot nyerni, de a sikeredzőt, Vicente del Bosque-t a vezetőség ennek ellenére is menesztette, s a csapat néhány emblematikus figurája (Hierro, Makélelé, Morientes) is dicstelenül távozni kényszerült a Bernabéu-ból. Azóta edzők jöttek-mentek (néha szezononként kettő is), játékosokat adtak-vettek, de igazából abban a szezonban megtört valami, amit csak most, majdnem 10 év után látszik kiheverni a klub.

Visszatért a klub élére az egykori galaktikus korszak kitalálója, a megalomániájával az ellenszurkolók haragját méltán kivívó Florentino Perez, és új sportprojektbe kezdett. Az második elnöksége első szezonjában úgy tűnt, nem tanult saját hibáiból, és ugyanazt a játékospolitikát folytatta, ami az első elnöklése végén bukásához vezetett. Eurószázmilliók mentek Cristiano Ronaldora, Kakára, Alonsora, és a többiekre, de a félkész keretet egy kiscsapatoknál edződött, a nagyoknál viszont súlytalan, ráadásul a vezetőség által bábként rángatható edző, Manuel Pellegrini kezébe adták. Az eredmény ismert: második hely a bajnokságban, a csoportkör után búcsú a bajnokok ligájától, és ami számomra a legfájóbb emlék, még ősszel, egy negyedik ligás ellenféllel szemben megalázó vereség, és korai búcsú a spanyol Király-kupa sorozattól.

Talán a vezetőség is látta, hogy mit kell tennie ezek után, mert a következő szezonra a világ elitjébe tartozó edzőt kerestek a kispadra. Röpködtek a nevek Arsene Wengertől kezdve, Vicente del Bosqueig. (Itt jut eszembe egy klasszikus Hofi-anekdota. Amikor a magyar válogatott a 60-as években „válságát” élte – ami a mai állapotokhoz képest sikerkorszaknak tekinthető – újra felmerült a legendás Sebes Guszti bácsi neve, mint szövetségi kapitány. Erre mondta azt Hofi, hogy „Most megint ért hozzá?”)

A befutó a már előzetesen is favoritnak látszó José (Mário dos Santos Félix) Mourinho lett, aki egy újfajta mentalitást honosított meg a klub háza táján. Érkezése után kezdett el a klub játékosokat igazolni. (Az előző szezon után hamarabb volt meg CR, és Kaká, mint a csapat edzője.) Talán a klub történetében először nagyobb számban érkeztek olyan játékosok, akik inkább számítottak fiatal tehetségnek, mint kész klasszis játékosnak. Özil, Khedira, és Di María sem volt sztárnak tekinthető, nem is beszélve a Pedro León, Canales kaliberű igazolásokról. Itt tenném hozzá, hogy amikor Higuaín sérülése miatt egy csatárt kellett igazolni, nem az történt, amit megszokhattunk korábban, vagyis, hogy elég drágán egy sztárt hoznak. A Mourinho keze alatt már-már lyoni önmagát idéző Benzema mellé a Manchester Cityben kegyvesztetté vált Adebayor érkezett kölcsönbe (!), 1.2 millió euróért cserébe.

Mourinhoról tudni érdemes, hogy a végletekig tudja fanatizálni a játékosokat, és a motiválás nagymestere. Elég csak a Barcelona - Inter párharcra gondolni, ahol minden Inter-játékos inaszakadtáig ment előre, amíg volt benne szufla. (Az egyetlen kivétel az agyatlan Balotelli volt, de hát tőle talán már nem is vár mást az ember.)
Pontosan ez volt az, ami a Realból évek óta hiányzott. Talán az utolsó edző, akinek a keze alatt tényleg csapatként funkcionált a 25 fős keret, Fabio Capello volt. Vele bajnokságot is nyertünk 2007-ben, méghozzá úgy, hogy az utolsó 11 fordulóban szinte minden meccs alatt lábon hordtam ki egy-egy infarktust. Utolsó utáni pillanatokban történő egyenlítések, fordítások 2-3 gólos hátrányból, stb. Katartikus élmény volt. Csak sajnos a szezonban mutatott játék olyan volt, amit a mindig igényes madridi közönség, a sajtó és a vezetés nem tudott tolerálni, emiatt pedig Don Fabiónak is a hátsó ajtón kellett távoznia.

A jelenlegi keret is olyan volt, hogy tudtak ők focizni, csak nyerni kellett őket megtanítani. Bár a csapat bajnoki címet ismét nem nyert, jelentős előrelépés történt ezen a téren.

Mourinho irányítása alatt ez a Real Madrid megnyerte a spanyol Király-kupát. Egy olyan kupát, amit 1993 óta nem sikerült. Olyan klasszisok, mint Guti, Raúl, vagy épp Zidane úgy vonultak vissza/fognak visszavonulni, hogy soha nem nyerték meg ezt a trófeát.

A BL-ben egy 8 (!) éves átkot tört meg a csapat azzal, hogy a csoportkör után tovább tudott menni a legjobb nyolc közé, sőt egyből az elődöntőig menetelt. A csoportmeccsek során egy olyan kvartettet nyert meg toronymagasan, ahol 20 BEK/BL győzelem sorakozott (Milan, Ajax, Auxerre). A nyolc közé jutásért a mumusnak számító Lyont verte ki a csapat tükörsimán. Ezek után az angol Tottenham következett, akiktől sokan azt várták, hogy borsot törnek a „blancok” orra alá. Nos, ez nem sikerült, nagyon-nagyon simán tovább ment a csapat az elődöntőbe, és ki merem jelenteni, hogy, ha nem kerültek volna egy ágra a csoportmeccseket követő sorsoláson, akkor a Barca a Reallal vívta volna a döntőt.

Mindemellett Mourinho újra bebizonyította a játékosoknak, a szurkolóknak, és a világnak, hogy a Barcelona nem verhetetlen, de legalábbis nem jobb, mint a Real Madrid. A tavaszi idényben lejátszottak egymás ellen négy meccset. Ezek összesített mérlege döntetlen (1 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség), a rúgott gólok száma 4-3 a Barcelona javára, de ebből a Real egyetlen egy gólt kapott úgy, hogy teljes létszámmal volt a pályán. Nem tudok elmenni szó nélkül a 4 meccsen látott bírói ténykedés mellett. Az El Clásico-sorozatban egyedül az utolsó meccset fejeztük be 11 emberrel. A sorrendben első bajnokin egy félidőt játszott a csapat 10 emberrel, miután a spori túlzott szigorúsággal, azonnali piros lappal jutalmazta, a David Villa elleni Albiol-faultot. A BL-elődöntő első meccsén 30 percet kellett emberhátrányban játszani a történelem legjobb Barcelonája ellen, miután a játékvezető nagyon csúnyán megette Daniel Alves Oscar-díjas alakítását. (Pepét szórta ki szintén azonnali piros lappal egy olyan eset után, amiből sima angol bajnokikon egy héten nagyjából 10 történik, és a szurkolók kiröhögnék a játékost, ha úgy fetrengene, mint Alves.)

Mindkét kiállításig döntetlen volt az állás…

A kupadöntőn az utolsó percekben állították ki Di Maríát, de az nem volt kihatással a meccs további alakulására. A fenti tényeket figyelembe véve kimondhatjuk, hogy egyenlő létszám mellett semmivel nem volt jobb az „űrfocit” játszó Barca, mint a sokak Barca-szurkolók által lesajnált Real Madrid.

Összefoglalva azt lehet elmondani, hogy Mourinho a madridistáknak visszaadta a reményt, hogy a jövőben a Real Madrid visszaülhet a spanyol foci, és Európa futballjának trónjára, ahová való!

Hogyan verheti meg a korszakos Barcelonát a szintén korszakos angol bajnok? Érzelemdús szubjektív kezdő 11 és taktikai ötletek egy Manchester United rajongó klaviatúrájából. BELIEVE!

Nekem van egy igen határozott elképzelésem, hogyan verhetnénk meg a katalányokat, de nagyon tartok attól, hogy Fergie megint nagy hibát fog elkövetni, amibe talán Mourinho félsikere, pontosabban - az ő nézőpontjából - félkudarca hajszolja. Magam részéről viszont inkább sikernek tekintem, amit a Special One épített, ugyanis fel kell adnunk a 19. bajnoki címünket érő zseniálisan új rendszerünket, a 4-4-1-1 –et, mert nagyon kikapunk. Alkalmazkodni kell, nincs mese.

A kezdő tizenegy nálam

van der Sar. A repülő hollandi utolsó mérkőzése, szépen kellene búcsúznia. Csak a legnagyobbak közt említhető a neve, rajta nem fog múlni semmi, egészen biztos. Anelka tizenegyese előtti mutogatása a bal felső sarok felé egy életre beégett az agyamba.

Ferdinand – Vidic. A tökéletes bekkpáros, a Red Wall. Senki nincs a világon, akire bármelyiküket elcserélném. Rio hatalmas tanár, elképesztő centerhalfok emelkedtek és emelkednek ki mellőle, kizárt, hogy ne az ő hatása, nevelése lenne. Vidic mellette lett a világ legjobb védője. A mostani keretből Evans, Smalling (kicsi Rio), velük egy évtizedig megoldott a védőkérdés Manchester vörös felén, legalább is Smalling tekintetében mindenképp. És sajnos Gerard Piqué, a francianevű spanyol, a gerontofil sármőr… Waka-waka, miért nem jegeltük tovább a tarcsiban, basszus!

Evra. Megkérdőjelezhetetlen, annak ellenére, hogy hajlamos nagy hibákra. Feladat: Lionel Messi és egy kis Pedro és egy kis Alves. Nyugi Patrice, küldök még segítséget! :) Nagyon eltökélt, számos nyilatkozatában hangoztatta, hogy mennyire csalódott a római borzalom miatt. Egyszer-egyszer gondolt már az eligazolásra, az biztos, de most szívvel-lélekkel a csapattal van, már-már csapatkapitányi karszalagot érdemelne.

O’Shea. Bizony ő. A da Silva ikrek hihetetlenül tehetségesek, Rafael évről évre jobb, bár most Fabio kiszorította őt, utóbbi talán higgadtabb, kevesebb lapveszélyes faultot csinál, egy hangyányival gólérzékenyebb is. Ennek ellenére a jó öreg JOS-t választanám, a tapasztalata miatt. A borotváltlábúak tamadójátéka az ő oldalán puhább, így Villa marad rá, meg kell akadályozni, hogy hónapok után épp ellenünk mutasson valamit, amúgy megoldhatónak tűnik a feladat. Fabiot akkor választanám, ha szükségünk lenne a benne rejlő támadópotenciálra. Sajnos szerintem nem engedhetjük meg magunknak ezt a kockázatot, különben is majd Valencia szaladgál azon az oldalon, én rá bíznám a támadások segítését, JOS pedig biztosítson hátul, valami Iniesta is szaladgál még arra…

Park. Az ő harmadik tüdőfelére hatalmas szükségünk van. Neki kell segítenie Messi semlegesítésében, akár követő emberfogással is. Rá kell éreznie, hogy mikor kell átadnia a belső védőknek az apró zsenit. Alves szerintem nem gond, ha elszalad mellette, beadni nem tud fog, egy az egyben pedig Evra, vagy Vidic elbánik vele. A Chelsea elleni produkciója után (mindenkire, mindenhová odaért) nem kérdés, hogy őt be kell vetnünk a pióca szerepkörében, vérzik a szívem, de én nem engednék neki sok felfutást a szélen, Messit nem lehet otthagyni, nem gyorsíthat rá Evrára/Vidára.

Giggs. Park mellett remek helye lenne, összjátékban segíthetnék egymást. Reméljük az Imogen Thomas – ügy kirobbanása nem fog hatni a pókerarc játékára (nem valószínű). Én inkább vagyok a Mourinho-féle taktika mellett, mint ellene, ezért fontosnak tartom, hogy a másik játékmesterre, Xavira kiemelten ügyeljen. Az Iniesta-Xavi-Messi tengelyből őt a legkönnyebb levenni a pályáról, de egyben a leghasznosabb is. Nem mondom, hogy ez egyedül a velszi feladata, de be kell segítenie, ez kétségtelen. Emellett keresnie kell Rooneyt, illetve Valenciát, keresztlabdákkal. Mindezt villámsebesen. Labdavesztés nem megengedett!

Fletcher. Valami gyomorvírus gyötörte, ezért csak a Blackpool ellen tért vissza igazából. Valószínűleg nem lesz 100%-os, de most a 75%-os Fletch is elég lehet, pláne, mert 4-5-1 -et játszatok a csapattal, tehát lesz segítsége bőven. Rendkívül intelligens játékot igényel, amit rábízok: Xavi és Iniesta zaklatása, minden körülmények között. Elsősorban az ütközésekre gondolok, egy az egy elleni labdaszerzésre, illetve arra, hogy ha Pep fejéből kipattan valami zseniális csere-bere ötlet a középpályán (nem valószínű, ha vezetünk felküldi centerbe Piquét a 80. percben – ezzel pedig ki is elemeztem a spanyolok taktikai repertoárját), azt le kell olvasnia. Ha labdát szerez, szabaduljon tőle gyorsan (Giggs, Carrick), az előrejátékban én nem keresném őt egy pillanatig sem. Az ő jó játékán múlik Rooney viszonylagos szabad szerepköre.

Carrick. Igazi BL-specialista lett, elképesztő teljesítményeket rakott pályára ebben a szezonban, érdekes, hogy Angliában ez már kevéssé működött. Zseniálisan zárja a passzsávokat, jól olvassa a játékot, de e tekintetben is sajnos a világ legjobbja áll velünk szemben. Xavi és Iniesta passzait kellene, hogy lefülelje, egyszerre kell, hogy közel legyen, mind az említett törpicsekekhez, mind saját hátsó alakzatához, mindemellett még laposan keresnie kellene az összjátékot Giggs-szel és Rooney-val, ívelésekkel megtalálni Valenciát. Már-már csoda kellene ahhoz, hogy mindezt képes legyen hiba nélkül prezentálni. Az ő jó teljesítménye is alapköve a végső siker esélyének.

Valencia. Konkrétan neki kell megnyernie a meccset, mint ahogyan a címben is utaltam rá. A klasszikus szélső posztján a világ legjobbja szerintem. Ezt persze Guardiola is tudja, így nem fogja erőltetni az ő oldalán a támadásokat, hanem megpróbálja az ecuadorit kiiktatni. Valószínűleg Abidallal. Az átlátszó terv ellenére is ő a legjobb esélyünk, gyors, tapad hozzá a labda, és egy az egyben is kiváló, Abidallal a nyakán is jó esélye van, hogy támadásokat vezessen a szélen, beadásaival pedig meg kell találnia az érkező Rooney fejét, vagy Giggs lábát, aki a második hullámban felléphet. Minden tehetsége megvan ahhoz, hogy ezt megtegye, ő lehet a csodafegyverünk.

Rooney. Egyedül lesz, ráadásul nem is játszhat eléggé fent. Azon kívül, hogy a támadások befejezésére ő a legjobb esélyünk, még Busquetset is zargatnia kell, hiszen mint ahogyan ebből a cikkből is kiderül, a színészkirály állandóan megjátszható, ő a gránátvörös-kékek labdatartásának kulcsa. Nem kreatív, amit csinál, de mocskosul hasznos. Őt kell tehát zavarni, támadásban viszont le kell róla válni, és vagy a tizenhatoshoz, vagy Alves helyére sprintelni.

Cesc közel jár az igazsághoz. Nem baj, megy ő is a cserepadot koptatni.

A védekezésről

Ebben a szezonban nem kaptunk gól az idegenbeli meccseinken a BL-ben, azt hiszem ezek után elmondhatjuk, hogy a leghatékonyabb támadójáték találkozik a legcsodálatosabb védelemmel. A legszebb benne, hogy nem egyénekre épül, hanem a CSAPATRA. Egymás segítése, hibájának korrigálása alapvető lesz ezen a meccsen is. Ha valaki elvéti Iniestát, két másiknak kell ráugrania. Messi esetében három másiknak. A védelem tekintetében csakis a csapategység diadalmaskodhat. Körülbelül úgy kell zárni a területeket, ahogy a Real tette a Copa del Rey döntőjében, illetve az elődöntőben, Pepe kiállításáig (az megvan, hogy a madridi első meccsen Xavi futotta a legtöbbet 7441 méterrel? Egy tisztességes mérkőzésen ez kb. 11 km! Micsoda állóháborút varázsolt Mou!). Nem állhatunk túl messze a kapunktól, mert mögénk kerülnek. A védősornak kb. 18-19 méternél kellene felállnia, és úgy zárni a közepső sávokat, hogy beívelésekre, vagy távoli lövésekre kényszerüljenek Aprajafalva lakói. Előbbi igen vicces helyzetet teremt azzal, hogy Vidicet és Ferdinandot kellene légpárbajban megverni, utóbbinál pedig jöhet a blokk, vagy van der Sar, aki szökőévente kap gólt tizenhatoson kívüli lövésekből. A középpályánknak nagyon közel kell helyezkednie a bekkekhez. Ezzel segítjük a meginduló emberek átadás-átvételét, másrészt kiiktatjuk a gyors ráindításokat, esetleg még a kapu felé fordulás sem lesz meg, így nem marad levegő a támadóknak. Mourinho egy istenáldotta zseni, meg tudta fogni őket két különböző csapattal is, remélem mi is kaptunk egy-két tippet holnapra.

A támadójátékról

Nem ér senkit meglepetés, ha azt mondom, nem lesz nálunk a labda. Mennydörgésszerűen gyors támadásokat kell vezetnünk, úgy, hogy nem adunk esélyt a rekontrára. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sok ember nem léphet be a támadásba, másrészt pedig azt, hogy a labdavesztés lehetőleg játékmegszakítást eredményezzen. Kirúgás, bedobás, apró faultok, ezekkel kell befejezni egy-egy ellencsapást, illetve góllal nyilván. Ahogyan apukám mondaná: sok apró góllal össze kell zavarni az ellenfél védekezését. Valencia a szélen tündököl, Rooney nyargal középre, esetleg Park a másik oldalon, illetve Giggsy, aki a második hullámban érkezve villanthat valami zseniális passzt, elsősorban Rooney irányába. Kicsi ez a játszótér, de ez van.

A mérkőzés alakulása

Ha vezetést szerzünk, az jó :) Ekkor ugyanis maradhatunk az eddigi taktikánál, sőt az idő múlásával még veszélyesebbek lehetnek a kontráink. Ekkor már csak a Valencia-Rooney tengelyt kellene használnunk, a többiek biztosítanak. Ha ők szereznek vezetést, akkor sincsen minden veszve. Ez a csapat már nem a római, nem fogunk összeroppanni. Számtalanszor fordítottunk 10-15 perc alatt egy, akár kétgólos hátrányból az idényben, tehát elmondhatjuk, hogy mentally strong. Ráadásul a Barca hajlamos belealudni a saját vezetésébe (vs. Real a bajnokságban, vs. Arsenal a BL-ben). Minden körülmények között HINNI kell, hogy meg lehet csinálni. Ha nagy a baj, jöhet Chicharito szerintem Giggs helyett (valóságban ez inkább Fletch lesz), JOS-Fabio csere, más játékosainkban nem érzem a potenciát ahhoz, hogy érdemben beleszóljanak a meccsbe. Tavaly az Inter Milánóban rettenetesen elverte Katalónia büszkeségét, ha Balotelli nem egy köcsög, akkor 4-1, 5-1 is lehetett volna. Mou 4-5-1 -e, ami támadásban 4-3-3 -má alakult, zseniálisan működött. Mi majdnem 4-6-0 -át játszanánk az én álmaimban, ami támadásban 4-2-3-1 -é alakul ideális esetben. Az igazság az, hogy egyetlen posztra igazolnék, ha lehetne egy meccsre bérelni valakit. Parkot a csapatban tartva, kicsit középre tolva, szükségem lenne mellé, Giggs helyett egy rendkívül gyors, agilis, remekül ívelő játékosra, aki távolról is veszélyes, jól cselez, jó befejező, de szélső védekezésből is kiveszi a részét. Cristiano Ronaldo Angel di María.

A valós kezdőcsapat

A saját, Mourinho-hívő taktikám után lássuk a valóságot. Attól tartok, hogy Fergie a Shalke ellen mutatott varázslat miatt ragaszkodni fog az ottani kezdőcsapathoz. Ezt látszik igazolni, hogy a Sir szinte azt nyilatkozta, hogy Javier „Chicharito” Hernandez kezdeni fog, ami a támadójáték szempontjából jó hír. Fortuna édesgyermeke egy kullancs, folyamatosan nyomás alatt fogja tartani a Pique-Puyol párost, amihez talán ilyen szinten nincsenek hozzászokva. Ösztönös zseniről beszélünk, akinek lekövethetetlen a mozgása, ezen kívül nincs olyan testrésze, amiről ne a kapuba pattanna a labda. Fontosnak tartom, hogy Busquetset is inzultálja, így Rooney-ra talán kevésbé tud figyelni, és a Barca labdatartásának talán legfontosabb láncszeme sem lesz mindig megtalálható. Sajnos Little Pea Fletcher kárára fog játszani (kétlem, hogy Giggs lenne az áldozat, őt inkább Anderson réme fenyegeti, de akkor valószínűleg idegösszeomlást kapok, és sosem tudom meg az eredményt), így Rooney-ra több védőmunka hárul, konkrétan a Xavi-Iniesta tengelyt kell megostromolnia, Carrick-kel karöltve. Támadásban szembe találja magát Busquets-szel, miközben kivált a bal oldalra, Alves helyére, eközben Giggs középre tart. Így gyakorlatilag megmarad védekezésben a 4-5-1, ami támadásban 4-2-3-1 -é alakul át, Giggs lesz a trequartista, Rooney és Valencia a két szélen. Szerintem az Öreg Fabiot kezdeti, ezzel adott esetben meghúzhatja azt, hogy Valenciát beljebb tolja, hogy segítsen az angoloknak Iniestára vigyázni, miközben fürtöske néha-néha megindul a szélen. Ekkor viszont Villára csak Ferdinand ügyel. A spanyol sajtó pedzegeti, hogy Mascherano kezd középen, a puli pedig balbunkóban. Ez az ex-scouser alacsonysága és nem védő mivolta miatt kedvező lehet Csicsókának, illetve a csapat egészének a rögzített játékhelyzeteknél. Ellenben Puyol keményebb ellenfél lehet Valenciának, mint a májrákból felépülő francia. A várható kezdőcsapat jóval erősebb támadójátékkal kecsegtet, erősebbel, mint amit a Real a pályára tett bármelyik el clasicón (talán pont ebből „okulva” választja majd Fergie). Viszont jobban gyengül a védekezés, mint amennyivel erősödik az attak. Szerintem az én kezdőcsapatommal és tökéletes játékkal 40% körüli esélyünk lenne, míg az utóbbival ez csak 20%. 

Egyéb.

Jól kell tolerálnunk a színészkedésüket. Busquets, Pedro, Alves bicskanyitogatóan szimulál, ráadásul kiegészülhetnek Mascherano forgási rekordkísérletével, amit egy Borsócska belépő után készül elkövetni. Szegény Kassai minden szabálytalanság után ostrom alá fog kerül, remélem bírni fogja ő is. Én bízom benne! Egy kis szubjektum: 1999-ben már rég aludnom kellett volna, mikor az utolsó pillanatokban megfordítottuk a mérkőzést. Sírtam örömömben. 2008-ban úgy ordítottam Ronaldoval, hogy a szomszéd is hallhatta, JT büntetőjénél még mindig hallom valamelyik Somost, ahogy azt ordítja: "mellérúgta Terry"! Egy évre rá a zseniális kezdet után (10 perc játék után a kapuralövések: 5-0 ide) egy rémálom következett. Minden percére emlékszem, ahogyan a holnapi meccsnek minden momentumára is emlékezni fogok. Hiszem, hogy nyerhetünk!

BELIEVE!

A teniszben Grand Slamnek hívjuk a négy legnagyobb tornát, az Australian Opent, a Roland Garrost, Wimbledont, illetve a US Opent. Az év legfontosabb eseményei, a legtöbb ranglistapontot érik, a legnagyobb a pénzdíjazás, a legnagyobb a nézőszám. Aki megnyeri mind a négy nagy tornát, elmondhatja magáról, hogy megcsinálta a Grand Slam-et.

Ez az én Grand Slam-em. Eszméletlen féléven vagyok túl, amivel remélem sikerült megalapoznom az egyetem utáni életemet. Az egyetemi éveimet mindenesetre jó fényben tünteti fel, kétségtelen. Sokaknak tartozom, akik mindehhez hozzásegítettek, támogattak, bíztattak, magánéleti zűrök közt is mellettem voltak, irigység helyett velem örültek. Nekik csak hosszú-hosszú idő alatt tudom majd meghálálni mindezt, munkámmal, szorgalmammal, barátságommal, odafigyelésemmel, szeretetemmel.

 Albumok, emlékkönyvek avagy az újkori facebook

Ez volt az előadás címe, ahol beleszerettem a 16-18. századi emlékkönyvekbe. Néhány hétnyi habozás után rászántam magam és megkérdeztem az emlékkönyv bejegyzéseket feldolgozó projekt vezetőjét, csatlakozhatnék-e magam is a munkához. Latin-német szakosként ez egy teljesen testhezálló feladatnak tűnik, arról nem is beszélve, hogy rendkívül lelkes vagyok. Így hétfőn a záróvizsgára és felvételire készülés mellé kapok még egy albumot is, Körmendi Péterét 17. század  közepéről.

Szóval hétfőtől ehhez hasonló bejegyzéseket fogok olvasgatni:

 Szeretettel köszöntjük olvasóinkat!

Ez a blog három egykori gimnáziumi évfolyamtárs virtuális tollából származik. Hármunk közül kettőnknek még nem volt saját blogja, de igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból.
A blogot úgy tervezzük, hogy mindenki arról ír, ami épp eszébe jut, ami felkavarja, véleménynyilvánításra ösztönzi, így a posztok között szoros kohéziós kapcsolatot ne is keressen az olvasó, mert úgysem talál. Ami a posztokat összeköti, az a szerzők lassan egy évtizedes barátsága. 

Az orvos...

Nem is vagyok az. Még. Budapesten érek lassan az egyetem végére, ahol túl sokat tanultam könyvekből, de túl keveset magamról. Nagyon bonyolult léleknek tartanak, talán a két kedves szerzőtársnak sikerült kiismernie legjobban, nyilván más-más szemszögből indulva, mégis ugyanoda jutva. Akikkel félszavakból értjük egymást, pedig évek teltek el. Lehet, hogy néhány tényt nem ismernek, de a lényt benne annál inkább. Hogy ez nem rémít-e meg? Akarja-e a rejtvény, hogy megfejtsék? Nagyon is!

A közgazdász...

Én magamat egy nem túlzottan bonyolult embernek tartom, de nem vagyok biztos benne, hogy ezt mások is így gondolják. Sőt általában semmiben sem vagyok biztos, mert alapvetően kritikai beállítottságúnak tartom magam. Konok vagyok, de nem meggyőzhetetlen, harcos, de nem harcias. „Rossz vagyok, de használható”, ahogy a Manhattan mondaná!

A klasszika-filológus...

Gimnazista korom óta a szavak és az írás szerelmesének érzem magam, sokak szerint summa cum laude végeztem a bölcsészkaron az ironika szakot. Most épp elirigyeltem orvosbarátomtól a Dr. előtagot, s magam is - legalábbis ami az ortográfiát illeti - hasonló babérokra próbálok törni. Útban a cél felé pedig fél szememmel az óceán túlpartját kutatom és egy ábrándot kergetek, amiért mindig féltem kinyújtani a kezem, de talán hamarosan megteszem az első lépést.