Ez volt a három legfontosabb dolog, amit a szüleimtől tanultam. Mindig azt mondták, én csak tanuljak, mert akkor van rá lehetőségem, hogy nekem könnyebb legyen az életben, mint nekik. Egy jobb élet reményében így is tettem, az érettségi után felvételiztem az SZTE Bölcsészkarára. Nem sikerszakmát tanulni, nem azért, hogy ebből legyek milliomos. Sosem voltak ilyen terveim. Én csak megélni szerettem volna abból, amit szeretek csinálni. Így lettem latin-német tanárszakos hallgató.

Hiba Nr. 1.

Szépen lassan teltek az évek, és a tanári pálya egyre kevésbé érdekelt, s egyre határozottabban dédelgettem egy majdani doktori cím álmait. Múlt év novemberében, mialatt Erasmus ösztöndíjjal Jenában dolgoztam az OTDK munkámon, remek lehetőséget kaptam az egyik nagy magyarországi egyetem bölcsészkarának klasszika-filológia doktori iskolájától. A kérés csak annyi volt, még abban a tanévben szerezzek diplomát. Mivel csak az egyik szakom esetében volt megoldható, hogy idő előtt végezzek, lediplomáztam klasszika-filológia mesterszakon, mert úgy döntöttem - lévén, hogy a doktori hely bizonyosnak tűnt -, hogy a doktori képzés megér nekem annyi áldozatot, hogy a tanári mesterszakomat költségtérítéses képzésen fejezzem be.

Hiba Nr. 2.

A feketeleves csak ezután jött. A PhD felvételi után kiderült, hogy a tanszék titkárnője, nem mellesleg a tanszékvezető barátnője nemrégiben elvesztette az állását, ezért szüksége volt némi bevételre. Ez lett az én PhD ösztöndíjam.

A hölgy információim szerint nem végzett latin szakot, nem publikált, a témája egy BAs szakdolgozat kereteit sem feszegeti, és megkockáztatom, hogy két felsőfokú nyelvvizsgája sincs. Mégis ő tanul most államilag támogatott doktori képzésen.

Nyáron elkezdtem munkát keresni, elsődlegesen Szegeden, mivel tudtam, hogy a tanárszakom ideköt. Találtam is egyéni vállalkozóként egy munkát, de az meglehetősen lassan indul be, és a vállalkozói lét nem éppen az az anyagi biztonság, amire vágyok. Számítottam rá, hogy nem maradhatok államilag támogatott képzésben, még akkor sem, ha lenne még két félévem. De halovány reményként ott volt, hogy sem levelet nem kaptam az átsorolásról, sem csekket. Bíztam benne, hogy valahogy túlélem még ezt az egy évet.

Hiba Nr. 3.

Hát nem sikerült, kénytelen voltam ugyanis bemenni a TOra, ahol cseppet sem kíméletes módon közölték velem, hogy akkor legyek szíves fizetni 180.000 forintot félévente. Ez nem fog menni. A felét különböző adminisztratív körökkel el lehet engedni, de még az is sok. Szeretném befejezni ezt a szakot, mert élénken él bennem az a három szó, amire a szüleim neveltek: tanulni, tanulni, tanulni.

Csak eszerint éltem az elmúlt öt évben, és mégis ide jutottam.

Hittem szép szemednek, mégis megcsalál...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.