Egyetemről szerkesztőségbe, koliból lakásba majd másik lakásba költözés, régi-új barátok, klasszika-filológusból gazdasági újságíró - nagyjából ez az elmúlt egy év mérlege. Mivel október óta halogatom ennek a posztnak a megírását, az egy év ebben az esetben 2011 októberétől mostanáig eltelt időt jelenti, de csak ma szántam rá magam, hogy mérleget vonjak.

Visszatekintve már minden annyira logikusnak tűnik, az univerzum pontosan megrendezte, hogy min kell keresztülmennem ahhoz, hogy idáig eljussak. Össze kellett törnöm lelkileg, hogy felépíthessek valami szebbet, jobbat. Ezért hálás vagyok, még ha akkor fájt is.

 Az év legnagyobb változása, amire csak a múlt héten döbbentem rá, mikor sétáltam Budán a sűrű hóesésben: megszerettem ezt a várost. Korábban váltig állítottam, hogy képtelen lennék itt élni, aztán azzal nyugtattam magam, hogy ha nem lenne olyan munkám, amit imádok, akkor semmiképp sem lennék itt. Változnak az idők, hóesésben szép ez a város. Talán a többi évszakot is megszeretem majd. Most már a lakás is tartósnak tűnik, idén január elsején költöztem be, bár előtte megjártam három hónap alatt 4-5 albérletet, ez már mondhatjuk, hogy bevált.

Most már talán élhetek ezzel a kifejezéssel: újságíró lettem. Kislánykorom óta erről álmodtam, és egy éve megvalósult. Teljesült már valaha álmotok? Furcsa kettős érzés: egyrészt boldogság, másrészt rengeteg kérdést vet fel. Olyan, amilyennek elképzeltem? Valóban erről álmodoztam? És ami a legfontosabb: merre tovább?

Nos, nem pont olyan, mint a filmeken, nem pont ilyennek képzeltem, de nem jobb vagy rosszabb, csak egészen más. Ahogy mindenhol, itt is vannak konfliktusok, és a munka egész embert kíván, sőt, néha több egész ember kívánna. Nem tehetem meg, hogy hétvégente nem vagyok újságíró, vagy ha szabadságra megyek, megszakítom az internet- és telefonkapcsolatot a világgal. Persze talán azért élvezem ennyire, mert nem is akarom.

A fizetés kevés, nem titok. Ez sokszor frusztrálttá teszi az embert. De ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy 24 évesen még nem kell megváltani a világot. Szépen alakulnak a dolgok, alakul majd ez is. És ez egyben válasz is a második kérdésre. Tovább ezen az úton.

Hatalmas üzlet a pornográfia, efelől nem lehet kétségünk. De vajon elítélendő-e ilyen vagyonból származó adományt elfogadni? Ezt a kérdést fejtegeti a Hetek egyik cikke.

Becslések szerint a Docler Holding bevételének mintegy 80 százaléka származik interaktív pornóvideós chatszolgáltatás üzemeltetéséből és fejlesztéséből. A cég tulajdonosa, Gattyán György 98 milliárd forintos vagyonával az ötödik leggazdagabb magyar: rendszeresen támogat sportegyesületeket, művészeket, állatotthonokat. A cikk szerzője az adományozottakat szembesítette azzal, honnan is származik ez a bevétel.

Legális forrásból: önszántukból vetkőző lányok, önszántukból fizető férfiak kedvére tesznek. A kereslet és a kínálat találkozik, és valaki felismerte az ebben rejlő üzleti lehetőséget. Nincs okunk erről negatív értékítéletet mondani. Sőt, ha valaki ennek a hatalmas bevételnek egy jelentős részét jótékonyságra fordítja, azt inkább megköszönnünk kell, nem kikezdenünk. 

Új alkalmazáson dolgoznak a Facebook fejlesztői - értesült a Tre Amici Press (TAP). Az alkalmazás lényege, hogy a nagyobb futballesemények utáni első belépésnél a közösségi portál megkérdezi a felhasználót, nyomon követte-e a legutóbbi mérkőzést: ha igen, az azzal kapcsolatos bejegyzések nem jelennek meg az üzenőfalán. A tervek szerint ezzel könnyebben tüntethetjük el az üzenőfalunkról az önkéntes sportkommentátorok gyorsan elévülő "információit". Ráadásul a társadalmi feszültségek is enyhülnek: meg sem kell tudnunk, hogy távolabbi ismerőseink - akik nem nézték velünk a meccset - nem a kedvenc csapatunknak szurkoltak.

A blog szerzői büszkén jelentik, hogy baráti körükben elsőként tettek eleget a "Magyar Nyitásként" ismert közpolitikai szándéknak. Első lépésként megalakították a szókincsfejlesztési kabinetet (SZK), mely BeM elnök vezényletével kezdi meg működését, a kabinet tagjai: FeP és KoA. Az SZK legfontosabb feladata, hogy BeM elnöknő szókincsét minden héten 50 szóval gyarapítsa.

Az SZK működési költségeit közbeszerzésen megpályázott tanácsadással kívánjuk finanszírozni.

Kezdjük is azonnal egy új szóval: tanács = sör.

Szituációs gyakorlat (helyszín FB chat): BeM hazaért, vett magának három sört, majd panaszkodik, hogy milyen pocsék az élet.

KoA: Mimi, adnék neked egy tanácsot... vagy inkább hármat.

BeM: Igyam meg a három sörömet?

KoA: Pontosan.

Az SZK létrehozásának közvetlen előzménye az a pillanat volt, amikor a zelnöknő készített egy mátrixot, majd amikor FeP rávilágított annak mátrix mivoltára, kénytelen volt beismerni: a leghalványabb elképzelése sincs róla, mi az a mátrix. Ha csak nem a filmről van szó. (Mentségére szóljon, bölcsész.)

Hosszú útnak értem a végére, végre hivatalosan is az lettem, ami már egy ideje a blog előszavában díszeleg. A klasszikus tanulóévek emlékének úgy szeretnék adózni, hogy felsorolom azok nevét, akiknek kimondhatatlan hálával tartozom, hogy direkt, vagy éppen indirekt úton irányítgatták az életemet, formálták a szemléletemet. A felsorolás nyilvánvalóan erősen hiányos, igyekeztem a legfontosabb személyeket kiemelni, elnézést attól, aki úgy érzi, kimaradt. 

Tanárok

Ficza Tiborné, Kovács Ferenc, Mecsekiné Boóm Ildikó, Bertók Györgyné.

Forgó Katalin, Antics István, Wirthné Kalmár Nóra, Csörgő Terézia.

Gyakorlatvezetők

Noszek Annamária, Dobozy Ottó, Kukor Zoltán, Kriston Tünde, Tislér András, Friedmann Tamás, Apor Astrid.

Vizsgáztatók

Müllner Nándor, Kaposi András, Réthelyi Miklós, Enyedi Péter, Hajdu Ferenc, Keszler Gergely, Mózes Miklós, Bános Zsuzsanna, Glasz Tibor, Tislér András (6X), Merkely Béla, Fürst Zsuzsanna, Nyirády Péter, Moldvay Judit, Túry Ferenc, Dósa Ágnes, Hruby Ervin, Várkonyi Judit, Reusz György, Hidasi Zoltán, Ertsey Csaba, Szánthó András és végül, de nem utolsó sorban Szathmári Miklós.

Mentorok és példaképek

Tősér Zoltán, Antics István, Csörgő Terézia, Enyedi Péter, Czirják Gábor, Tislér András, Apor Astrid, Nagy Andrea.

Barátok

Topp Ferenc, Tősér Zoltán, Fejes Péter, Laczkó Laura, Benedek Noémi, Margavics Éva, Koszorús Erzsébet, Váradi Tímea, Celeng Csilla, Sipeki Nóra. Koszorús Erzsébet, Benedek Noémi, Fejes Péter.

A Szüleim.

Az eredmény...

...hadd kezdjem egy kis lopással (via Bógyi Péter):‎

"390 kredit; 131 tárgy, 24 aláírás, 43 gyakorlati jegy;
29 vizsga, 32 kollokvium, 9 szigorlat értékű kollokvium,
19 szigorlat, 1 szakdolgozat, 3 államvizsga;
8155 egyetemen/kórházban töltött óra, 
12768 órányi vizsgaidőszak.
35-40 ezer oldalnyi tankönyv, 
circa 72000 előadásdia, 67 teleírt füzet;

két betű és egy pont."

A számok nagyjából nálam is stimmelnek. Amire még a magam részéről külön büszke vagyok:

0 db. utó-, vagy javító vizsga.

4 TDK munkára való meghívás (Élettani Intézet, Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika).

5 állásajánlat (Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika, Pulmonológiai Klinika, Pszichiátriai és Pszichterápiás Klinika, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, I. sz. Belgyógyászati Klinika).

A Kutatásunk.

  Születésnapi buli címszavakban:

Jó a hajad. Ez nem azt jelenti, hogy tetszik, csak azt, hogy észrevettem, hogy más.

Carbonnara. Nem egy N-nel írjuk? Oh, b... meg.

Medveölelés... izé... medveölés.

Sztárvendég: Chad Kroeger. Hansival szép párt alkotnak. Chad a fotelben is mikrofonnal és gitárral ül.

Tegyél be valami zenét, hadd fikázzam le. [...] Nah, hogy tetszik a Staind? Medvék után már tökmindegy.

Csoportkép: Plankó Gergő, Uj Péter, Tóta W., Chad. Jah, meg legyen rajta a Kövér Laci, aki úgy néz ki, mintha megevett volna egy nádfedeles falut.

Hát igen, a Plankó Gergőn szívesen plankingolnék.

Amikor találkozott 11 közgazdász és Matolcsy...

Én Jessicát kérek. Alba, Simpson, Biel. Mindegy, csak Jessica legyen.

Csokifondü.

Cápali és Cápalé. Az megvan, hogy a cápa annyira hülye, hogy ha nem úszik meghal?

Mexest úgy mondják, hogy [möszé].

Becstelen Brygantik.

Jé, franciául is tudok.

Frederik kálváriája.

Burning bear. Bear grills.

Cápalét megisszuk?

Az igazi kolbász.

Le kell meózni.

Kértek még zsömit? Nem. Jó, akkor vágok még.

 Tartozom egy vallomással. Nem annyira a blog szerény lélekszámú, de annál lelkesebb olvasótáborának, mint inkább magamnak.

Nem vagyok már klasszika-filológus.

 

Klasszika-filológusnak lenni életforma. Egy szerelem, ami mellett vagy elkötelezett az ember lánya, vagy sem. Nekem csak egy hűtlen szerető, akinek nem tudtam második esélyt adni. Ki tudja, talán egyszer ő lesz az enyém. 

Engedjétek meg nekem, hogy ily' csekély teljesítménnyel a hátam mögött, nem kicsit elcsépelt témában, de mégis szót kérjek a hibátlanul fésült tudósok nevében.

Médiatörténeti pillanatokat éltünk át az elmúlt hetekben. Annak ellenére, hogy megmosolyogtató kísérletek folynak a kommunikációs csatornák egységes "nyelvezetének" kiépítésére, az Internet minden próbálkozás ellenére él is virul. Ugyan születtek összeesküvés-elméletek arról, miért is lett hirtelen olyan izgalmas dr. Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úr kisdoktori értekezése, de maradjunk meg azon az idealista állásponton, hogy ez bizony a HVG, később pedig az Index munkatársai kíváncsiságának és alapos tényfeltáró újságírói munkájának köszönhető. Az pedig, hogy egy igazságérzetében sértett újságolvasó, értelmiségi, vagy csak a helyzet komikumát átélő fiatal közösség meghátrálásra tudta kényszeríteni az ország első emberét, a mi kis éretlen demokráciánkban nagy dolog.

Magát a plágium tényét egészséges elmeállapotú, életében szakdolgozatot írt ember nem vonja kétségbe. Kitűnő az a kormányzati stratégia, amely megpróbálta egyszerű hivatkozásokat érintő formai hibának beállítani az ügyet. Sokaknak ez elég, hisz hitük erős. Csakhogy etikailag az sem lenne elegendő egy doctor universitatis cím kiadásához, ha egy olimpiai bajnok vívó és tehetséges diplomata kitesz egy idézőjelet a dolgozat elejére, illetve pár száz oldal múltán a végére, leírja, hogy honnan származik és pont. Ez az önálló munka reciproka, hiszen még arra sem vette a hallgató a fáradságot, hogy 3-5-10 cikket elolvasson a témában, és azokat szintetizálva, mondataik helyett csak gondolataikat átvéve egy újszerű szöveget alkosson. Valljuk be, ehhez nem kell kiemelkedő tehetség, sőt szerencsésebbeknek egy hétnél több szorgalom sem. De nem erről van szó, hiszen ez esetben még a formai követelmények sem voltak megfelelőek a szó szerinti fordításhoz, és akik pedig a konzulenst, illetve az opponenst hibáztatják elfelejtik, hogy akkoriban nem volt Magyarországon világháló, nem adta ki elsőre a Google az idézett cikk teljes szövegét. Nem is ez a dolguk szegény kizárólag "participium imperfectum activi"-ben megjelenő személyeknek, normális viszonyok között legalább is nem. Ne legyen kétség felőle persze, hogy a Nemzet Tolla bizony minden körülmények között megkapta volna a kedvező elbírálást, és az oly' büszkén emlegetett "summa cum laude"-t. Jó katona volt ő minden rendszerben, nyelve és gerince erre predesztinálta.

A Semmelweis Egyetem némi mismásolás és a felelősségnek a minisztériumra való sikertelen hárítása után (amely kvázi SP érintetlenül hagyásának lehetőségét szalasztotta el ezzel) meghozta a maga, a tudományos élet, illetve hosszú távon az ország számára is az egyetlen helyes döntést. Tulassay Tivadar lemondása, illetve a Professzorok Batthyány Körének többé-kevésbé nyílt szembefordulása az általuk (is) pajzsra emelt aktuális hatalommal azonban igencsak lőporszagú. De ebben a háborúban már nem hagyományos politikai eszmerendszerek (bár lenne párt, amely egybe is besorolható, elvhű lenne!), nem pártok, vagy akár párton belüli nézetkülönbségek állnak a front két oldalán. Itt az erő és a tévedhetetlenség téveszméje üzent hadat az értelmiségnek, még a saját értelmiségének is. A lehetséges végkimenetelek a történelemből jól ismertek, a Népnek kell eldöntenie, melyik utat választja. 

De mindez miért zavar engem ennyire? Miért nem veszek be eggyel több leszarom tablettát reggelente? Mert alapjában kérdőjelezi meg az egész pályámat, az elveimet. Érdemes ebben az országban tisztességesen dolgozni? Érdemes tanulni? Erény még a becsület? Büszke legyek, vagy szégyelljem, hogy a Semmelweisen fogok végezni? Bárkivel, bármit, bármikor meg lehet tenni, csak azért, mert kiáll az évtizedes konzervatív orvosi, kutatói eszméi mellett? A több fontosabb a jobbnál? A világ semmit sem változott József Attila Két hexametere óta?

A végkimenetel pedig nem csak az igazság győzelme, különösen nem a következmények nélküli ország pálfordulása, hanem jól végiggondolt, hosszú vajúdás után született színtiszta politikai érdek.

(Könnyen lehet, hogy nem tulajdonítottam volna ekkora jelentőséget az ügynek, és egy újabb legyintéssél és "Balkán!" felkiáltással lendültem volna túl, ha a sors nem éppen egy érzelmi hullámvasútra ültet fel, miközben a jelenlegi és lehetséges életképek kontrasztjának mutogatásában leli kedvét. Mindezen egzisztenciális kérdőjelek konstellációja már egy kicsit sok volt: látni egy világot, ami olyan, amilyet legszebb álmaimban elképzeltem, majd két óra repülés után visszacsöppenni a magyar valóságba; megismerni, majd elsuhanni (?) látni a nagyon nagy Őt; hirtelen erős gyereknek, mi több, orvosnak, a család motorjának lenni, és rájönni, már semmi sem lesz ugyanolyan; nem felkészülni egy szigorlatra, majd jogos szégyenérzet nélkül mégis elmenni - az eredmény pedig ugyanaz, mintha tanultam volna; és mindehhez még a "közelítő vég" érzése...)

 Kerek négy évet dolgoztam az egyetemi sajtóban, egy percre sem bántam meg, de egy mai blogbejegyzés sok emléket felidézett abból az időszakból: és bármennyire is a múlt homályába révedve írok róla, a 2006 és 2010 szeptembere közötti időszakról van szó.

Azt, hogy az egyetemi médiában szinte tollba mondják, hogy minek kell megjelennie, nem akarom részletezni, sajnos nincs is rá szükség, inkább csak megvilágítanám egy-egy történettel. 

Az össz-egyetemi lapnál, amelyet szerkesztettem, a címlappal ment a kínlódás hetekig, mert a vezetőség nem tudta eldönteni mégis hogyan reklámozza saját magát. A bejegyzés miatt "természetesen" kirúgták az egyébként nagyszerűen, gyorsan, konstruktívan és kis híján ingyen dolgozó címlapos kollégát.

A Szte-Age megnyitója előtt interjút kellett készítenem a frissen megnyitott egyetemi klubról a vezetővel. A megnyitón, ahová meghívták Kautzky Armandot, körülbelül három vendég vett részt, mert "elfelejtették meghirdetni." No comment. Programok persze még nem voltak, de készítsek interjút, írjak bemutató szöveget. A jó újságírónak persze nem ihlet vagy téma kell, hanem kitöltendő hely, úgyhogy írtam. Ekkor született a Szte-Age szlogenje: "Egy csepp kultúra a városi forgatagban", melyet a kocsma azóta is használ. Bár nem tudom, végül mennyire helytálló, mert a megnyitó után már nem tettem be oda a lábam.

Hogy ezek után mennyire volt megbecsülve a munkám, arról már írtam. 

Nos, innen úgy távoztam, hogy az új sajtófőnök behívatott valami EHÖK értekezletre, és bemutatott egy főszerkesztőnek. Utóbb kiderült, hogy az utódom volt. Úgyhogy másnap bementem és felmondtam. Még aznap tárt karokkal várt a bölcsész-lap, és nem is bántam: ízig-vérig bölcsész vagyok, gondoltam jó helyem lesz ott. De érdemben csak egy dolog változott: az újság fejléce. 

Másfél hónapja dolgozhattam a Bölcsőnél, amikor lapzárta után felhívott a HÖK elnök, hogy kellene vele csinálni egy interjút a friss lapszámba. A HÖK elnökért mindent - mondtam én, aki éppen Pécsen jártam tanszéki kiránduláson, de megcsináltuk az interjút, le is hoztuk. Amikor a HÖK elnök elolvasta, hogy az interjúban sikerült gyakorlatilag "lehülyéznie" a hallgatókat,bezúzatta az egész lapot.

Aztán 2010 szeptemberében, amikor már kis híján nyomdakész volt az aktuális lapszám, egy napfényes délutánon szembejött velem az egyik újságíróm és nekem szegezte a kérdést: 

Hogy lett X.Y. a főszerkesztő?

Így ért véget dicstelen pályafutásom az egyetemi sajtóban, majd nem sokkal később kimentem Németországba, ahol egy csodálatos félévet töltöttem el, és még néhány jó hír és elégtétel is jutott.

Hónapokkal később a sajtófőnök panaszkodott az új főszerkesztőre:

Lehet, hogy te öntörvényű voltál, de mindig kész volt az újság.

Öntörvényű? Talán igen.

Van véleményem. Ha valami nem tetszik, vitatkozom.

Követtem el hibákat? Bizony, nem keveset. A legnagyobb az volt, hogy nem álltam fel időben.

Eszmefuttatás, mellyel az értelemvezérelt, introvertált ember megpróbálja érzelmi problémáit agyon belül megoldani.

Szóljatok már neki, hogy ezt nem lehet!

Továbbolvasás csak saját felelősségre.

 Azt hiszem, itt az ideje elővenni, ezt a bizonyos bejegyzést. Nem azért, hogy végre kitörjek abból az előítéletből, hogy a magánjellegű, mély, filozófiai, útkeresős, szubjektív bejegyzések tulajdonképpen csak a grafomániám megtestesülései (mert de!), hanem hogy újra leírhassam, hogy én megmondtam. Talán szívemnek ennél csak egy kedvesebb mondat van, de az egészen hasonló szituációkban használatos, megdönthetetlen logikai érvelés konklúziójaként (Nekem volt igazam!)

Látva a fentebb idézett bejegyzést, és a plágiumügy egyre kínosabbá válását, be kell látnunk, hogy tulajdonképpen a köztársasági elnöki hivatal tudatos erodálásával van dolgunk. További bizonyításnak helye nincs. Tudniillik axiómákat nem bizonyítunk.

Idiótákkal meg nem vitatkozunk. Schmitt-ügy lezárva.

 Nem is olyan régen történt, hogy minden tervem kártyavárként omlott össze, és el kellett kezdenem újra felépíteni a magam kis életét. Mind a magánéletem, mind a szakmai életem zátonyra futott. Nem volt más választás: új tenger, új hajó.

Egy ember volt, aki képes volt a lelkemre beszélni akkor, tavaly nyáron. Egyszerű nosztalgiának indult, hogy lementem edzőtáborozni, de végül a kezembe nyomták a kormánykereket, hogy "Kezdd el egy ponton rendezni az életed,  és szépen épülni fog köré a többi."

Így is tettem, elkezdtem edzeni, diétázni. Közben hatalmas váltással elkezdődött a karrierem is: költözés, álommunka, a hét hat napján, napi 8-10 órában. Emellett viszont nem maradt időm az eredetileg elkezdett szálat felgöngyölíteni. A fogyókúra maradt, az edzések elmaradtak. Görcsösen próbáltam a magánéletem rendezni, de nem sikerült. Talán azt is kicsit el kell engedni, hogy a tőkesúly kifejthesse áldásos tevékenységét a hajón. (Hatalmas vágyat érzek, hogy leírjam a közhelyet, mely szerint a szerelem tengerén ringatózna ez a bizonyos hajó, de ez akkora giccs, hogy inkább eltekintek tőle.)

Ignoranti, quem portum petat, nullus suus ventus est.

Vagyis egy szél sem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Sokféle interpretációját adhatjuk a fenti Seneca-idézetnek: nekem azt jelenti, hogy ha van célom, akkor azt el tudom érni. De ha nincsenek céljaim, csak egy körbe-körbe megyek. Big Ben, Parlament... 

A "nagy megvilágosodás" szombaton jött, amikor a mesterem ráébresztett, hogy a mostani életemből épp az a bizonyos pont maradt ki, ahonnan nyáron elkezdtem rendezni a dolgokat: a TKD. 

A cél: újra elkezdeni edzeni és augusztusban DANvizsgázni. Második DANra.

A felismerés: nem szabad ott keresni a célt, ahol aktuálisan "csak" dolgozni kell.

A teendő: edzeni, edzeni, edzeni.

Időnként újra felismerem ennek a jelentőségét. Legutóbb, ilyen őszinte rácsodálkozással 2009 szeptemberében mentem vissza edzeni. Akkor ezt írtam egy szerkesztői levélben:

A sport meghatározott célú mindennapos tevékenység, a mindennapoktól különböző környezetben; célja a versenyzés, a szórakozás, eredmény elérése, a képességek fejlesztése vagy ezeknek kombinációja – legalábbis a wikipédia szerint. Nekem tizennégy éves koromban – amikor elkezdtem versenyszerűen sportolni – az élet pezsgését jelentette. Azt jelentette, hogy hetente eleinte kétszer két, majd közeledve az érettségi felé nem ritkán nyolcszor három órán át azt csinálhattam, amit szeretek, erre az időre elfelejthettem a matekleckét, Damoklész nyelvvizsga-kardjának fenyegető lebegését, és egy csapat részévé váltam az évek alatt. Azt jelentette, hogy remegő térdekkel vártam egy-egy versenyt, hogy aztán a pástra lépve – immár felette nyugalommal – megmutassam, mit tanultam, mennyit fejlődtem az elmúlt hónapok kimerítő edzései során.

Akkor voltam igazán szabad, ha a páston állhattam. Másnak a színházi darabok vagy könyvek elolvasása jelent katartikus élményt. Nekem ez.

Ezt adja hallgatóinknak a most megalakult EHÖK SC. Itt bárki megtalálhatja a számára megfelelő sportot, és érezheti azt, amiről a fenti bekezdésben írtam.

Vagy egészen mást. Hiszen a sport nem mindenkinek azt jelenti, amit a wikipédia, vagy akár én megfogalmaztam.

Menjetek el edzeni, és keressétek meg, nektek mit jelent.

Ígérem, bármilyen sportot is választotok, nem lesz csalódás.

Annak idején az érettségi nem tántorított el az edzéstől, sőt, közeledve hozzá még többet jártam le a terembe, volt, hogy hajnali ötkor, suli előtt, volt hogy csak lyukasórában. Nem így alakult ez sajnos a szakdolgozatírás közepette. Annyira kivette ugyanis az energiám, hogy elhanyagoltam az edzéseket. Sajnos máig. De ma visszamegyek, és újra azt fogom csinálni, amiben a legjobb vagyok.

Edzeni mentem. Tegyétek ti is, mert ennél jobb kikapcsolódás nincs.

De alig néhány hétre rá valaki, aki akkor nagyon fontos volt nekem, minden összetört. Valójában ez az újraépítkezés azóta tart. Remélem, lassan felépül az a bárka, mert már nagyon hajóznék. Mert már tudom, hová tartok.

Felnéztem a csillagos égre, és tátva maradt a szám. Mintha Budapest nem is ugyanazon ég alatt lenne, mint Jászberény. Percekig csodálkoztam, számolgattam a Nagygöncölt, és kicsit úgy éreztem, hogy hazaértem.

Este a vacsoránál anya elmesélte, hogy látott a HírTV-n vagy az ATV-n egy műsort, ahol egy nő beszélgetett egy pasassal, és a műsorvezetőnő felidézte, hogy az aznapi Népszava cikkének ez volt a címe: Süketek Párbeszéde Strasbourgban. "Rögtön tudtuk, hogy benne van a kezed..." Hát igen, de a címadás sajnos nem engem dicsér. De azért jól esett, hogy így ismernek. (BTW Kálmán Olga, ATV :) )

Hajnalig Honfoglalóztam a társszerzőkkel, épp mint rég, az órák közötti szünetben, csak most nem együtt, hanem egymás ellen. És akkor ráeszméltem, hogy tízévnyi ismeretség után miért nem jöttek még rá, hogy velem nem lehet játszani. Pedig ez mindenki más számára nyilvánvaló, aki akár csak egyszer leült velem kártyázni, malmozni, vagy akár csak vitatkozni bármilyen apróságról. Velem nem lehet, és ennek két oka van: nem tudok nyerni és nem tudok veszíteni. Harmadik lehetőség pedig nincs.

Reggel anya ébresztett, hozott egy nagy bögre kávét, sok tejjel, épp ahogy szeretem. Aztán elindultam dolgozni, és a kezembe nyomott néhány szendvicset. Sosem éreztem még ennyire, hogy milyen jó lenne még gyereknek lenni. 

Talán játszani is megtanulhatnék...

Mi lehet alkalmasabb időpont a spontán agymenésre, mint az éjfél, egy pszichiátriai ügyelet kellős közepén? Amikor annyira fáradt és tompa vagy, hogy nem jut eszedbe a kedvenc Iron Maiden számod címe (már ha Neked egyáltalán van olyan, nyájas olvasó), de annak ellenére írni akarsz, hogy minden második szót elgépeled. Így találtam meg magam egy rezidensi szobában, fekete atlétában, kék farmerban, fekete bakancsban, és a kedvenc legyőzhetetlen karórámban, amit nem vesztettem még el, a legyőzhetetlen tollammal ellentétben. RIP.
Hektikusan fluktuáltak ma a gondolataim. Éreztem magam boldognak és magabiztosnak a súlyos demensek között, és tapogattam a radialis pulzusomat a zárton; lehet, hogy ki kellene nyitni… De melyiket? És voltak olyan tévképzeteim, hogy az első súlyos schizoid epizódját megélő beteg lefogása helyett, nekem a mentőápolót kellene megütnöm. Finom.
A munkaterápia komoly dolog. Erre persze csak akkor jön rá az ember gyermeke, ha éppen lélegzethez jut. Hiányzik, mocskos módon. Ezért is érdemes itt benn maradni, benn, a zárt osztály kellős közepén, egy szigeten, ami ugyan biztonságos, de a tengerre már nem szívesen hajóznék ki. Gyenge hasonlat, ennyire telik most. Ezért is érdemes itt benn maradni, és nem hazamenni, ahol teljes nyugalom, meleg tea, álmot hozó paplan és rend vár. Vagy éppen téboly, kihűlt szerelmek, unalmas ágy és a belső zavar külső ellentételezése. Kompenzáció.
Fázom. Egy hatalmas barna szempárból sugárzó művészi, tiszta lélek eddig még melengette a saját, egyre sivatagosodó álomvilágomat, holnap egy kék fogja, ritka kincs! Egy mosolyát úgy kíséri a tengerszem vad kacagása, hogy úgy érzem, ott ülök Velük, az Olymposon, Velük, kik örökre szépek. Egészen a hajnali józanodásig haldoklik a remény, mikor a kedves, de nem rám csillanó könnycseppek tulajdonosai újra megtérnek otthonukba, nekem pedig irány haza; tudjátok, az unalmas ágy. Plágium.
Szegény az az ember, aki mindig győzni akar. Koldus az, akinek ez sikerül is. Annak az is kevés lesz, ha pajzson hordozzák végig a Duna jegén, vagy Hummerral a Balatonén, ízlés dolga. Nocsak, az ötödik vágányra móka érkezik. Sima tenyér a hátamhoz ér. Tekinteted az arcomba vág. És persze nobody loves no one. Ezek éppen fekszenek a baritonomnak, naná. Bár hallanám az érzéseket, látnám az illatokat, bár eltáncolhatnám magamat. Akkor legalább bolond lennék, nem hülye. But you.
Csalódott vagyok, hogy nem segíthetek azokon, akiken szeretnék. Fáj, hogy ezt ők nem is akarják soha. Soha. Önsorsrontás felsőfokon, nagybetűkkel, de emelt fővel. Kelta keringő dallama hallik, és egy órát üt a sors kezében végződő hatalmas mutató. Ők vannak benn és én vagyok kinn. Vagy fordítva.

(A szerző súlyos minőségi éhezés állapotában, éjjel, egy egyhónapos workaholic periódus után, tiszta fikcióként vetette képernyőre a fentieket. Patológiára való következtetést nem érdemes ebből levonni. A szerző továbbra is hiszi, hogy amit leírt, az nem a valóság.)

BeM: Állítólag tágas a lakás, és nincs közös költség

KoA: Az hogy lehet? Matolcsy a közös képviselő?

FeP: :D

...

KoA: Barroso mit írt? egy gyors szummát kérek :D A "hülye vagy viktornál" hosszabbat

BeM: szokásos. vonják vissza a jegybank tv-t, meg a pénzügyi stabilitásról szóló tv-t

KoA: Demars! mennyi új szót tanulok... demars, gyorsnaszád, unortodox

BeM: ááááááh, nem is meséltem a mai nap felfedezését: tudjuk mit jelent szó szerint az ortodox? orthos=helyes, doxa=vélemény. a magyar gazdaságpolitika tehát nem helyes véleményeken alapul

Már régóta nagy megbecsüléssel tekintek az álhírportálokra, foglalkoztat is az álhír-írás, úgyhogy most úgy gondoltam, kipróbálom magam a műfajban. Ím' az eredmény:

Orbán Viktor menesztette hivatalából Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, helyére Incitatus névre hallgató lovát tette meg gazdasági csúcsminiszternek. A miniszterelnök tagadja, hogy kormányának új tagja bármilyen allúziót mutatna bármelyik korábbi diktátorával a történelemnek. "Incitatus kiváló tárgyalópartnere lesz a hazánkba látogató IMF delegációnak. Egész biztosan nem fog magas lóról tekinteni rájuk." 

Fél öt, budi, mosdó, kávé. Kabát, bakancs, kutya, kapunyitás, térvilágítás, fogóemberek.

Malac. Ez baz' meg de kurva nagy! Nem jön ki. Na vigyázzá' majd én! Hol a kötél? Öntsd le vízzel! Hol a kábító? Na most szúrjad! Add a tálat! Még egyet! Na végre!

Korrekt, rövid, tömör definíciója az unortodox gazdaságpolitikának:

Orbán Viktor és Matolcsy György franciakártyával a kezükben ülnek a világgazdaság kártyaasztalánál, egyikőjük a kis vak, másikójuk a nagy vak, és mindketten betlit kiáltoznak.

A tegnapi napon Magyarország újkori történelmében példátlan sikert ért el az aktuális kormányhatalom: győztesen került ki egy nemzetközi összecsapásból.

Sikeresnek bizonyuló unorthodox gazdaságpolitikánknak, világos, és őszinte politikai kommunikációnknak köszönhetően logikus, és cáfolhatatlan érvrendszerrel alátámasztott gazdasági szabadságharcunk sikeresnek bizonyult: megadásra kényszerítettük az IMF-et.

Mert ne higgye senki, hogy itt mi valakitől is segítséget kértünk. Hiszen olvashattuk, hogy kormányunk részéről felkérést nem kaptak. Itt bizony arról van szó, hogy, amint az Orbán Viktor miniszterelnök a minap bejelentette, újfajta együttműködési megállapodás köttetik a Nemzetközi Valutaalappal.

Ez pedig győzelem, nem is lehet vitás. Majd Orbán bejelenti, hogy soha senki még ilyen feltételekben nem tudott megállapodni az IMF-fel. Gyakorlatilag a Valutaalap átvállalja a magyar államadósság finanszírozását, és mindezért még ők fizetnek nekünk.

Szíjjártó Péter pedig egymás után többször is sajtótájékoztatót tart, hogy sütközhessen kicsit a dicsfényben.

Kósa Lajos ünnepélyesen nem fog nyilatkozni, megmentve ezzel a forintot az újabb, túlzott mértékű, már-már káros erősödéstől.

Nemzeti valutánk rég nem látott erőre kap a svájci frankkal és az euróval szemben is.

Matolcsy György pedig a megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatóra vörös szőnyegen fog bevonulni, és séta közben lenézően végigméri korábbi kritikusait, miközben a következő gondolatok cikáznak fényelméjében.

Szó sincs arról, hogy egy teljes évet elcseszett volna a kormány mindenféle dilettáns idétlenkedéssel és különutas durcáskodással! Nem, ehelyett az az igazság, hogy a kormány jó úton járt.

Győzelem, tehát, teljes győzelem!

Kedves Olvasók!

Hosszú hallgatásomat megtörve új poszttal jelentkezem, és egyben ígéretet teszek arra, hogy ezen túl hetente-kéthetente legalább egy poszttal igyekszem jelentkezni.

Az elmúlt napok hetek hónapok hallgatásának egyetlen egy oka volt. Nem volt munícióm, ami széles rétegek érdeklődésére tarthat számot.

Ami miatt most tollat klaviatúrát ragadtam, az egy számomra több érdekes tanulságot tartogató esemény lezárulta.

De kezdjük az elején.

A nyár végén jött egy e-mail a hallgatói képviselettől, melyben közölték, hogy nem kaptam kollégiumot. Már maga az megérne egy misét külön posztot, hogy az ország egyik legjobb egyetemén 4,7-es átlag nem elég a kollégiumi férőhelyhez, mert a még igazi egyetemistának nem is tekinthető^* gólyáknak tartják fenn a férőhelyek legnagyobb részét, hogy minél közelebb lehessenek a bulik központjához. De ez a poszt nem erről szól.

Mivel az egyetem elég messze esik az otthonomtól ahhoz, hogy bejárással megoldjam a helyzetet, albérlet után néztem. Az egyik ismerősöm az egyetemről szólt nekem, hogy épp lakást vásárol, és lakótársat keres. Megegyeztünk. Ma is bánom.

Történ ugyanis, hogy olyan lakást talált, amelynek az eladója (legyen most az egyszerűség kedvéért F.) még nem talált magának új lakást, így ott maradt az egyik szobában, míg mi B. barátommal beköltöztünk a másikba. F-fel megegyeztünk, hogy a teljes vételár kifizetése után igyekszik minél hamarabb szedni a sátorfáját, addig meg csak megoldjuk valahogy.

Az elején jól is indult. Az első héten együtt kajáltunk esténként, csomót beszélgettünk, sztorizgattunk. Aztán egyszer valami egy csapásra megváltozott. Minden apró hülyeségért, amit talált, engem vett elő. Hogy érzékeltessem a problémák súlyát, felsorolok néhány példát. Vizes maradt a fürdőszobában a kő, a konyhaszekrény ajtaja nem megfelelő sorrendben lett becsukva (vagyis a bal oldali ajtón található kis műanyag csík, ami azért van, hogy a két ajtó között ne lássanak be, a jobb oldali ajtóra feküdt fel), és hasonlók. Ezeket a hibákat igyekeztem javítani, a nézeteltéréseket elsimítani. Az egyik alkalommal azonban F. túllépett egy határt, és minősíthetetlen hangnemben kezdett velem beszélni, amit nem tűrhettem el, és visszaszóltam. Ez volt az a pont, amikor egyáltalán nem finoman megkért, hogy a hét végéig, hagyjam el a házat. (by: Stohl Buci) Na most ugye az egyetem mellett lakást keresni nem egyszerű dolog, és tudtam, hogy egy hét alatt nem is fog menni. Ezért megkérdeztem KoA barátomat, szerzőtársamat, hogy meghúzhatnám-e magam nála egy átmeneti időre.^**

Két lehetőségem volt.

1.      1. Az átmeneti időszakban F talál lakást, és el is költözik. Erre elég kevés esély volt, mivel akkor még a vételár sem volt kifizetve.

2.      2. Én keresek új lakást, és költözöm el.

Végül ez utóbbi forgatókönyv szerint zajlottak az események. Amit utólag belegondolva nem is bánok. Találtam egy tök jó kis albérletet, olcsón, ahol nem kell osztozni másokkal egy szobán. Ez egyetemi éveim alatt először fordul elő velem, és marhára tudom értékelni. :)

És hogy mik voltak azok a tanulságok, amelyeket a bevezetőben említettem?

Nos:

Ad 1: Minden esetben kössünk bérleti szerződést. Tök mindegy, hogy rokon, ismerős, ismerős ismerőse, vagy vadidegen ember a másik fél. Ez véd meg mindet egy olyan kellemetlenségtől, mint, hogy vasárnap este közlik veled, hogy péntekig még maradhatsz, ha muszáj.

Ad 2: Van legalább két olyan barátom, akiknek, ha telefonálok egy este, hogy kidobott a főbérlőm, és szeretnék nála héderezni pár napot, hetet, akkor nem habozik, nem hímel-hámol, hanem azt mondja: Gyere! :)

Köszönöm!

^*Szerintem onnantól kezdve tekinthető valaki igazi egyetemistának, ha van legalább egy lezárt féléve.

^**Erről az átmeneti időszakról fog szólni a következő posztom.

 NEMZETI

Vastagon szedve, nagy nyomtatott betűkkel állhatna ez Dörner György pályázatán. A pályázaton, mely csöpög a népnemzeti, ma divatos szóval hungaristának nevezett irányzat mocskolódásaitól, s a papírt, melyre írták gyűlölet itatja át. Olvasásakor nem a kultúra felvirágoztatásának idilli képe sejlik fel előttem, hanem egy kirekesztő társadalom tévképzete. (Az alaptörténet felvázolásától ezen a ponton eltekintenék, ez akár több helyen  is elolvasható, igény szerint.)

 Különösebb kommentárokat sem szeretnék fűzni az írottakhoz, szokásomtól és szakmámtól eltérően most nem a leírt sorokat szeretném interpretálni, inkább jóslatokba bocsátkoznék. 

Balmarhaság az egész. Uhrin Benedeket sem érdemes parodizálni, UP után UP-ként írni meg olyan, mint a lájtkóla, horribile dictu az alkoholmentes sör. Mosolyt erőltetünk magunkra, nem akarjuk a T. Gastgebert megsérteni, de legbelül érezzük: ez bizony az úgy nevezett szargecfos, per definitionem, ab ovo, mit ne mondjak de facto. De hogyan operált a Mester? Először is felvetett egy kommersz, figyelemfelkeltő semmit, majd beleszőtte mondanivalóját, sőt közlendőjét, néha még azt is, ami kikívánkozott belőle, meg ami nem. Engedem, hadd menjen. For ekzempöl:

Felmerült-e már bárkiben, akárkiben, hogy meginna egy Schweppes-et a vékonybélig sminkelt Uma Thurmannal? Naugyehogy. Erősebb hímpéldányok biztos férfibbul lépnének fel, mint a terméknépszerűsítő kisfilmben tálalt ál-karakter, akit szerepe szerint zavar a szitu, mint Matolcsyt az arab számok. Ez utóbbi nagyon igazságtalan részemről, hiszen a Nemzet Jobb Keze éppen a szabadalmi eljárás alatt lévő numberless economyt fejleszti tökélyre. A rendszer működésének alapja: az elhatározás. Számtalan elhatározás eredménye a mai Magyarország (nem-Hungary): itt mindenki többet keres az átlagfizetésnél. 

További elmaradhatatlan Uj-témák: társadalom, tévé, gasztronómia. Ezeket jól összekeverve  (nem felrázva!), nagy adag gúnnyal nyakonöntve, némi neologismussal, ízlés szerint adagolt latin kifejezések feltorlasztásával tálaljuk. Jó étvágyat!

Ebben a faszipántos jólétben két út áll az ember gyermeke előtt. Empirium szerint, neadjisten ex juvantibus a könnyebbiken indul el hazánkfia (:= Nándor), jelentkezik egy valóságshowba. Génállományának megfelelően kedvenc tevékenységeivel foglalkozhat: ül, fekszik, dohányzik, mész híján másokat olt, estére pedig Juan mata részeg. Ha ezt elég magas szinten műveli, egy évig még lovettát, kérót és verdát is kap a segge alá, hogy a villából szabadulva is folytathassa életvitelét a tápláléklánc csúcsa. Ha nem ő a Victor (márpedig nem, hisz Nándor, ugye), még kaphat egy műsort a TangaTV+ csatornán, ahol vagy fajtársaival kell beszélgetni a dubajozás hátulütőiről, vagy növényeket kell rábeszélnie, hogy századmásodpercenkénti 3€-ért (+27% ÁFA, vagy mennyi) telefonáljon be, és fejtse meg a talányt: A_TÓ és 4 kereke van. Segítségül még annyit, gurul. Hogy ajtó? Sajnos most nem sikerült, de már nagyon-nagyon közel járunk a megfejtéshez!

A másik bizony a rögösebb út, melyet mindkét oldalról szegélyez az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága (Ezékiel 25:17 mint az köztudott). Nem, Nándor nem megy el dolgozni. Szokott ő énekelni a zuhany alatt, táncolni a helyi késdobálóban péntek este, sőt egyszer látta Mary Zsuzsi volt férjét is, mikor beadta a zaciba a halott szomszéd néni házában talált Doxát. Megvan benne azikszfaktor. Ha ez nem jön be, tényleg már csak a segély és a rokkantnyugdíj marad. Hősünk tudja, hogy ő nem egy Meat Loafba oltott Michael Jackson (vizuális fantáziálók hátrányban), de még csak nem is Balázs Pali Dupla Kávéja. Ezért elles néhány cheatet a geekektől, first of all optikai tuning. Konditerem, androgének, barnító kulimász, céronaldónyi zselé. Kicsit túl is lőhet a célon, a homoerotikus jelleg inkább előny. Nem baj a nyávogós hang sem, sírhat is kicsit Nánási Pálnénak a backstage-ben. Ettől lesz még hitelesebb, már-már emberi. A kerettörténet, ó, a non plus ultra, a conditio sine qua non! Nem lesz az úgy jó, hogy Nándor vagyok Bélapátfalváról, célom, hogy falunapi haknikból néhány évig jól megéljek. Nem. N'Dee a neve, és az uráli őshazából szökött meg. Családját szovjet katonák és tankok tartják fogva, mi több, rettegésben, elnyomásban, rabszolgasorban. A férfiaknak naponta kell medvékkel gladiátorosat játszani, miközben az asszonyokat vad tajgatöltelékek erőszakolják. Vagy fordítva. Neki úgy sikerült elmenekülnie, hogy három éven keresztül rágcsálta a vasbeton kerítés talapzatát, mire akkora rés keletkezett, hogy két darabban ugyan, de kifért rajta. Újabb két évet gyalogolt, zuzmón és a hegyi kos (!) tején élt, mindezt az idei X-Faktor kedvéért. Célja a világbéke és a Magyar Őshon felszabadítása. Igen, ez az. Már képernyőképes.

Ezúton is elnézést kérek Uj Pétertől, hogy e gyermeteg sorok között az ő neve is megjelent. Szemléletformáló alakjának, újságíró-főszerkesztői mivoltának mementójául ajánlom ezt a posztot, mely korántsem méltó hozzá, mint ahogyan a mai magyar média sem. Várunk vissza!

UPDATE: N'Dee bejutott a második körbe, a Táborba! A Láncfűrész táncdalegyüttes Gyűlöllek! című szerelmes hörgőmetálját olyan érzékien adta elő, hogy a zsűri egyik ámulatból a másikba esett ki-be-ki-be. Geszti látta benne a sztárt, Ferót átitatta a rock'n'roll, Eddáné Keresztes Ildikó tőle szokatlan módon könnyekben tört ki. Csak Malek Juniortól kapott nemet, de csupán jobbító szándékból. Holnap vendég lesz a Reggeliben, majd műsorvezető a Csak Csajokban, Csonka Andrással karöltve. A Fél Kettőben az uráli állapotokról mesél, a Fókusz pedig bemutatja egy megcsalt barátnőjét. A Reflektorban új párjával vesznek egy zsebkutyát, Uma Thurman pedig rendkívüli sajtótájékoztatóján jelzi, szívesen meginna N'Dee-val egy Schweppes-et.

 Ez volt a három legfontosabb dolog, amit a szüleimtől tanultam. Mindig azt mondták, én csak tanuljak, mert akkor van rá lehetőségem, hogy nekem könnyebb legyen az életben, mint nekik. Egy jobb élet reményében így is tettem, az érettségi után felvételiztem az SZTE Bölcsészkarára. Nem sikerszakmát tanulni, nem azért, hogy ebből legyek milliomos. Sosem voltak ilyen terveim. Én csak megélni szerettem volna abból, amit szeretek csinálni. Így lettem latin-német tanárszakos hallgató.

Hiba Nr. 1.

Szépen lassan teltek az évek, és a tanári pálya egyre kevésbé érdekelt, s egyre határozottabban dédelgettem egy majdani doktori cím álmait. Múlt év novemberében, mialatt Erasmus ösztöndíjjal Jenában dolgoztam az OTDK munkámon, remek lehetőséget kaptam az egyik nagy magyarországi egyetem bölcsészkarának klasszika-filológia doktori iskolájától. A kérés csak annyi volt, még abban a tanévben szerezzek diplomát. Mivel csak az egyik szakom esetében volt megoldható, hogy idő előtt végezzek, lediplomáztam klasszika-filológia mesterszakon, mert úgy döntöttem - lévén, hogy a doktori hely bizonyosnak tűnt -, hogy a doktori képzés megér nekem annyi áldozatot, hogy a tanári mesterszakomat költségtérítéses képzésen fejezzem be.

Hiba Nr. 2.

A feketeleves csak ezután jött. A PhD felvételi után kiderült, hogy a tanszék titkárnője, nem mellesleg a tanszékvezető barátnője nemrégiben elvesztette az állását, ezért szüksége volt némi bevételre. Ez lett az én PhD ösztöndíjam.

A hölgy információim szerint nem végzett latin szakot, nem publikált, a témája egy BAs szakdolgozat kereteit sem feszegeti, és megkockáztatom, hogy két felsőfokú nyelvvizsgája sincs. Mégis ő tanul most államilag támogatott doktori képzésen.

Nyáron elkezdtem munkát keresni, elsődlegesen Szegeden, mivel tudtam, hogy a tanárszakom ideköt. Találtam is egyéni vállalkozóként egy munkát, de az meglehetősen lassan indul be, és a vállalkozói lét nem éppen az az anyagi biztonság, amire vágyok. Számítottam rá, hogy nem maradhatok államilag támogatott képzésben, még akkor sem, ha lenne még két félévem. De halovány reményként ott volt, hogy sem levelet nem kaptam az átsorolásról, sem csekket. Bíztam benne, hogy valahogy túlélem még ezt az egy évet.

Hiba Nr. 3.

Hát nem sikerült, kénytelen voltam ugyanis bemenni a TOra, ahol cseppet sem kíméletes módon közölték velem, hogy akkor legyek szíves fizetni 180.000 forintot félévente. Ez nem fog menni. A felét különböző adminisztratív körökkel el lehet engedni, de még az is sok. Szeretném befejezni ezt a szakot, mert élénken él bennem az a három szó, amire a szüleim neveltek: tanulni, tanulni, tanulni.

Csak eszerint éltem az elmúlt öt évben, és mégis ide jutottam.

Hittem szép szemednek, mégis megcsalál...

 Hogyan csináljunk bohócot celebet a köztársasági elnökből? Íme a lépések. És nekem mostmár senki ne állítsa, hogy ez nem tudatos marketing...